ZSÚRJÁTÉKOK.hu

Most mutasd meg!

Szülinapi zsúrjáték Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek

Most mutasd meg!

Kellékek: papírlapok, az előre felírt szavakkal, vagy kifejezésekkel.

Előkészület: találjunk ki olyan elmutogatható szavakat, kifejezéseket, melyek az éppen játszó társaság korosztályához illenek. A legjobb, ha kicsit humorosak is a választott szavak, kifejezések. A kellékekhez szükséges papírokat írjuk meg.

Feladat: az első szerepelni vágyó játékos húzzon egyet a papírok közül, majd egy perc gondolkodási idő után mutogassa el, a feladványt. A többiek vele szemben ülnek a földön, s próbálják kitalálni, hogy mit mutogat a társuk. Akinek ez sikerül, ő lehet a következő mutogató, ha szeretne.
Mutogatás közben a mutogató nem szólalhat meg, fejbólintással vagy fejrázással jelezhet a többieknek. A mutogató nem használhat fel semmilyen tárgyat a környezetéből. Kifejezések, szólások esetén választhatja azt a módszert, hogy betűnként, vagy szavanként lát neki a feladatának. Persze érdekesebb és viccesebb, ha a teljes jelentést próbálja egyszerre a közönség értésére adni.
Kisebbeknek, ha megakadnak, segítsen a játékvezető ötletekkel!
Egyik gyermeket se kényszerítsük szereplésre!
Csapatok közötti vetélkedőnél a csapat egy tagja mutogat saját csapattársainak, egyéni vetélkedő esetén a versenyzőkön kívüli teljes „közönség” próbálja kitalálni a feladványt.

Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek
Szobai játék, Kerti játék
Csapatjáték, Ügyességi játék, Ügyességi csapatjáték, Vicces játék, Kismozgásos játék

 
Pin It
email