ZSÚRJÁTÉKOK.hu

Szimat-stand

Szülinapi zsúrjáték Kicsiknek, Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek

Szimat-stand

Kellékek: kartondoboz, illatos vagy szagos tárgyak egy zacskóban, (fogkrém, hagyma, rágó, citrom, parfüm, szappan, ragasztó,…), asztal, esetleg papírok, ceruzák.

Előkészület: a doboz elejére rajzoljunk, fessünk, vagy ragasszunk egy vicces arcot, majd vágjunk az orránál egy lyukat, úgy, hogy egy gyerek kényelmesen bedughassa rajta az orrát. Vágjuk le a doboz hátoldalát, ott fog állni a „szagoltató”, a szimat-tárgyakkal.
Tegyük a dobozt, vagyis a szimat-standot az asztalra.

Feladat: amint az egyik gyerek bedugja az orrát a lyukba, tartson a játékvezető egymás után öt különböző tárgyat az orra alá. A „szagolgatónak” fel kell ismernie a tárgyakat. Aki mind az öt tárgyat felismeri, tapsot érdemel.
A kicsi és az ovis gyermekek rögtön mondják meg vagy súgják meg a játékvezetőnek, hogy mit szagoltak. Az iskolások írják le egy papírra a megfejtést, hogy ne könnyítsék meg a sor végén álló játékosok dolgát. Akár tarthatjuk a dobozban ugyanazokat a dolgokat a gyerekek orra alá, s miután mindenki leírta, egyszerre ellenőrizzük a megoldást.

Kicsiknek, Óvodásoknak, Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek
Szobai játék, Kerti játék
Vicces játék, Asztali játék

 
Pin It
email