ZSÚRJÁTÉKOK.hu

A harmadik

Szülinapi zsúrjáték Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek

A harmadik

Kellékek: -

Előkészület: jelöljük ki a játékteret. Válasszunk ki egy fogót és egy menekülőt. A többiek helyezkedjenek el szétszórtan, párokban egymás mellett.

Feladat: a fogó kergeti a menekülőt, aki futás közben egyszer csak beáll az egyik játékos mellé harmadiknak. Így a játékos párja lesz az új menekülő, s a beállt játékos az új párja. És így tovább. Ha a fogó elkapja a menekülőt, akkor szerepcsere van.
Játszhatjuk úgy is, hogy a párok tagjai nem egymás mellett állnak, hanem egymás előtt.
Nagy területen, tornateremben vagy kertben játszhatjuk úgy is a fogócskát, hogy a kiinduló helyzet nem állás, hanem fekvés. Így a menekülőnek be kell feküdni az egyik páros mellé, s a másik szélén lévő gyereknek nagyon kell figyelni, gyorsan felállni, s rohanni.

Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek
Kerti játék
Vicces játék, Nagymozgásos játék, Fogójáték

 
Pin It
email