ZSÚRJÁTÉKOK.hu

Születésnapi zsúrjátékok találati lista

szülinapi zsúr játék találati lista

Találati lista


Összesen: 367
hits /181-200
« Előző    |    10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19    .Oldal    |    Következő » Találat/Oldal

ASétálunk, sétálunk  kezdetű dalt énekeljük. Kört alkotva, kézen fogva sétálunk, s a dalocska végén, a csüccs szóra leguggolunk, vagy lecsücsülünk. Próbáljunk úgy leülni, majd felállni, hogy ne „szakadjon” el a kézfogás.

A lánc, lánc, eszterlánc kezdetű dalt énekeljük. Egymás kezét fogva körben járunk, s akinek a nevét énekeljük, az kifordul a körből, s ezután kifelé nézve sétál körbe. Amikor másodszor hallja a nevét, akkor visszafordul. Úgy is lehet játszani, hogy aki hallja a nevét, az perdül egyet.

A süssünk, süssünk valamit kezdetű dalt énekeljük. Kiválasztunk egy gyereket, aki szeretné a sort vezetni. A többiek mögé állnak, egymásba kapaszkodnak úgy, hogy megfogják az előttük álló gyermek derekát. Kanyarodnak ide-oda, majd a dal végére feltekerik a „süteményt”.

A játékvezető állatok, járművek hangját, mozgását utánozza. Mi megpróbáljuk leutánozni, vagyis megpróbálunk mi is kutyává, repülővé, hallá… átváltozni.

A bekötött szemű játékosnak meg kell keresnie az edényt. Négykézláb, a fakanállal hadonászva, tapogatózva keresgél a játékos. Amint megtalálta, jól megkongatja a fazekat. A többi gyerek esetleg hideg-meleg kiáltásokkal segíthet.

A játékvezető elmondja a Dolgozzatok legények kezdetű mondókát, közben minden gyerek egy ujjával ütögeti az asztal lapját. Amikor elhangzott a versike utolsó szava, a játékvezető gyorsan felemeli mindkét kezét a magasba. Az asztalnál ülő gyerekeknek is ezt kell tennie, de csak akkor, ha tényleg repül az, az állat vagy tárgy, amit utoljára mond.

Aművésznek készítenie kell egy rajzot úgy, hogy nem láthatja a munkáját. pl.: torta, szülinapos, perec, medve…
Miután a játékosok a vonalhoz beálltak egymás mögé, megpróbálják egymás után, a nyalókákra dobni a karikát. Akinek sikerül, az megtarthatja az édességet, s bíztatja a többieket.

Válasszunk két csapatot, s csapatneveket! A két csapat repülői fognak egymással versenyezni. A két csapat játékosai álljanak sorba egymás mögé! Indulhat is a két első repülő a startvonalról, a két csapat első pilótájától. Amikor leszállt a két repülő, a két csapat második pilótája odaszalad a landolási helyhez, s onnan, a játékvezető taps jelére reptetik a saját repülőiket a leszállási terület felé. S így tovább. A játékban minden repülő csak egyszer vehet részt! Vajon sikerül elérni a célt a rendelkezésre álló repülőkkel?

a játékvezető oroszlánvadászatra indul, a gyerekek segítségével.
A játékvezető kezdi a párbeszédes, utánozós játékot.
Oroszlánvadászatra megyek. Velem jöttök?
Igen!
Először is át kell vágnunk egy nagy mezőn. (a játékvezető elindul, a gyerekek pedig utánozzák)
Elérkeztünk egy tóhoz. Most úsznunk kell.(a játékvezető úszó mozdulatokat tesz)
Máris egy őserdőhöz érkeztünk. Át kell verekednünk magunkat a bozóton.
Most egy függőhídon kell óvatosan lépdelnünk.
Ajjaj, egy sártengeren kell átjutnunk. Vigyázzunk, bele ne ragadjunk!
Most elérkeztünk egy hegyhez, fel kell másznunk rajta.
Most egy sötét barlang előtt állunk. Be kell mennünk!
Játékvezető a lopakodás közben hirtelen felkiált: Segítség! Oroszlán! Gyorsan, meneküljünk!
Rohanás visszafelé.

A játékvezető egy ismert tárgyat ad az első gyermeknek, aki jól megtapogatja, s továbbadja. Jöhet a következő tárgy. Így minden tárgy végigmegy a játékosok kezén.
Végül a játékvezető elteszi a tárgyakat, s leveteti a kendőket. Mindenki egy papírra írja le hogy milyen tárgyakat kapott a kezébe. A sorrend is számít. Az nyer, aki a legpontosabban tudja leírni, s még a sorrend is helyes.

A papírlap tetejére írva, válaszoljunk a ki? kérdőszóra feltett kérdésre. Majd hajtsuk be a választ gondosan, úgy hogy ne lássa senki, amit írtunk, s adjuk át a tőlünk jobbra ülő játékos kezébe a papírkánkat. Tehát mindenki balról kapja a papírt, amire írnia kell. Most a behajtott rész alá írva, válaszoljunk a kivel? kérdésre. Ismét hajtsuk be a választ, s adjuk tovább.

A papírlap tetejére rajzoljunk egy fejet, nyakkal. Majd hajtsuk be a rajzunkat gondosan úgy, hogy csak a nyakból látszódjon ki egy icipici rész, hogy tudjuk, hol kell folytatni a rajzot. Ezután adjuk át a tőlünk jobbra ülő játékos kezébe a papírunkat. Ő folytatja a rajzunkat úgy, hogy nem tudja, mi van letakarva. Tehát mindenki balról kapja a papírt, amire rajzolnia kell. Egy felsőtestet kell rajzolni. Ismét behajtani, továbbadni.

Feladat: a kérdező sorban feltesz egy-egy kérdést a gyerekeknek, akiknek válaszolniuk kell. Azt kell válaszolniuk, hogy mosogatórongy. Természetesen a megfelelő toldalékokkal ellátva. Úgy kell válaszolniuk, hogy nem nevethetik el magukat. Aki elneveti magát, ő helyet cserél a kérdezővel.
Kisebbeknek esetleg előre megírt kérdésekkel is készülhetünk.
Feladat: a játékvezető mutat egy mozdulatot, amit a gyerekeknek utánozniuk kell, vagy nem.
Ha a játékmester úgy vezeti be a mozdulat bemutatását, hogy „kiskanál, nagykanál, minden gyerek így csinál”, akkor mindenkinek utánoznia kell őt. Ha viszont csak annyit mond a mozdulat előtt, hogy „minden gyerek így csinál”, akkor nem szabad utánozni.
Feladat: rajt jelre kezdjük el felfújni a lufinkat. Ki meri a leghamarabb úgy felfújni, hogy kipukkadjon? Vagy ki meri addig fújni, hogy még nem pukkad ki, de mégis óriási lesz?
Feladat: megállunk egy helyben, s két kezünket tenyérrel előretartjuk. A játékvezető irányítására becsukjuk a szemünket, s elkezdünk ide-oda mászkálni. Ha valakivel találkozunk, tenyerünket összecsapjuk vele, s „süsü” köszöntéssel üdvözöljük, mire az üdvözölt, szintén „süsü”-vel válaszol. De, a játékosok között van egy néma, akit a játékvezető a játék elején jelöl ki, s ő nem fogadja a köszöntéseket, vagyis nem válaszol. Ha találkozunk a némával, mi is elnémulunk, s tovább „némítunk”.A játék végére a sok süsüből csend lesz.
Feladat: a játékvezető állításokat mond, színekkel, tulajdonságokkal, jellemzőkkel… kapcsolatban. Akire igaz, illetve illik az elhangzott állítás, az a gyermek eggyel arrébb ül. Ha ül már valaki a széken, ha nem, akkor is arrébb csücsül. Ha valahol már egymás ölében ülnek a gyerekek, akkor csak a legfelső ülhet tovább. Az nyer, aki először visszaér a helyére.

Feladat: Ábécérendben kell sorra szavakat mondani. Ételeket. A játékvezető kezdi: „ A kismalac ebédel, ezért kap egy almát..."

Feladat: Válasszunk ki az előkészített tárgyakból 8-10 darabot, a játékosok számától függően kb. kétszer annyit, ahány gyermek játszik. Tegyünk ezekből a tárgyakból egyet-egyet egy kupacba egymás mellé, s takarjuk le...

Összesen: 367
hits /181-200
« Előző    |    10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19    .Oldal    |    Következő » Találat/Oldal
 
Pin It
email