ZSÚRJÁTÉKOK.hu

Sós süti receptek - Töltött batyu

Töltött batyu

Töltött batyu

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, kb. 1+2 dl langyos tej, 3 evőkanál olaj (vagy 1-2 ek zsír), 1 púpos mokkáskanál só, tetejére egy tojás és reszelt sajt

Töltelék:
bármi lehet, amit csak szeretnénk, igazából az ízlésünkre van bízva, ebben az esetben lilahagyma, apróra vágott sonka, tömlős sajt, só, bors lett összekeverve és ez került a tésztába.

Az összemorzsolt élesztőt megfuttatjuk egy deci langyos tejben, csipet cukorral. A lisztet, sót egy tálba rakjuk, hozzáöntjük a megfuttatott élesztőt, összegyúrjuk. Idő közben apránként adagoljuk a többi langyos tejet, míg egy kellemes, lágy tésztát nem kapunk. Gyúrjuk, dagasztjuk, a végén pedig az olajjal (vagy zsírral) legyúrjuk, és 20-30 percre pihenni félretesszük langyos helyre.

Ha megkelt a tészta, lisztes deszkán kinyújtjuk aránylag vékonyra. Egy bögre, vagy kerek forma segítségével nagy köröket szaggatunk belőle. Az így kapott kerek kis lapok egyik felére halmozzuk a tölteléket, s a tészta másik felét ráhajtjuk és jól lenyomkodjuk a széleket, hogy ne folyjon ki a töltelék illetve meg tudjon párolódni. Az elkészült kis batyukat lekenjük felvert, megsózott tojással, végül a tetejüket megszórjuk vastagon reszelt sajttal.

Előmelegített sütőbe tesszük őket, és 30-40percig közepes lángon sütjük, míg a sajt ropogós és piros nem lesz.

Ebből az adagból kb 10-12 db lesz, nagyobb mennyiség esetén duplázzuk meg a hozzávalókat.

A gyerekeket is bevonhatjuk természetesen a sütés folyamatába, hogy segítsenek, a tésztát is segíthetnek az elején gyúrni, a tölteléket is rájuk bízhatjuk, keverjék össze a hozzávalókat. A legvégén pedig kérjük meg őket, hogy kenjék le tojással a tésztákat, majd mehet a reszelt sajt...egy csipet a gyerkőc szájába, egy a batyura. :)


 

Facebook

Pin It
email