ZSÚRJÁTÉKOK.hu

Szülinapi játékok felnőtteknek

szülinapi zsúr játék felnőtteknek

Felnőtteknek


Meg kell mérni, meg kell számolni, meg kell vizsgálnia egymást a csapattagoknak. A játékvezető adja ki a feladatokat. Minden feladat elvégzése után eredményhirdetés, s pontozás.

Jelöljük ki a játékteret. A fogó kergeti a menekülőt, aki futás közben egyszer csak beáll az egyik játékos mellé harmadiknak.

Feladat: a versenyzőnek alaposan szemügyre kell vennie, meg kell figyelnie a pályát, mert utána bekötött szemmel kell teljesítenie...

Feladat: A játékvezető kezdi a feladatot. „Elmentem az állatkertbe, s láttam egy elefántot.”Az elefánt szót nem ejti ki a játékvezető, csak elmutogatja, hogy felismerhető legyen...

Ki kell emelnünk a vízből az almát a szájunkkal, ill. a fogunkkal. Kézzel nem szabad segítenünk.
Kinek sikerül? Nem könnyű.

A játékvezető elindít a tenyere egyszeri lecsapásával egy láncot, amelyben az egymást követő tenyerek, egymás után sorban megcsapják az asztalt. Nagyon kell figyelnünk, hogy úgy csapkodjuk az asztalt, ahogyan a tenyerek sorban vannak egymás mellett, s ne ahogyan a játékosok ülnek egymás mellett.

Mielőtt a játékot elkezdik, a két játékos kimegy a szobából, és kint megbeszélnek egy olyan szót, amelynek kettős értelme van, pl. körte (ennivaló és villanykörte), és ezt elosztják maguk között.

Értelmes szavakat kell kiraknunk a tálcára a betűkből! Adott időn belül, melyik csapat tudja a legtöbb szót „leírni”?
Ha lejárt az idő, pl. 3 perc, minden csapat annyi pontot kap, ahány kekszet felhasznált.

Meg kell találnunk az elrejtett szavakat, s bekarikázni, vagy átírni.
Vagy csak annyit mond a játékvezető a gyermekeknek, hogy hány szót keressenek meg, vagy magukat, a keresendő szavakat is elárulja.

Csiptessenek a gyerekek egymás pólójának hátuljára 5 darab csipeszt. Ezután hirdessük ki a játékidőt...

Üljünk le az asztalhoz, s dobjunk egymás után, a dobókockával. Aki hatost dob, az a gyermek vegye fel gyorsan a sapkát, sálat és a kesztyűt, fogja a kezébe a kést és a villát, ezután próbálja meg kicsomagolni az evőeszközökkel a becsomagolt csokit.

Feladat: a játékvezető állításokat mond, színekkel, tulajdonságokkal, jellemzőkkel… kapcsolatban. Akire igaz, illetve illik az elhangzott állítás, az a gyermek eggyel arrébb ül. Ha ül már valaki a széken, ha nem, akkor is arrébb csöcsül. Ha valahol már egymás ölében ülnek a gyerekek, akkor csak a legfelső ülhet tovább. Az nyer, aki először visszaér a helyére.

Egy kézzel a poharakon sorban haladva kiválogatni a cukorkákat minél gyorsabban.
Ki tudja megcsinálni? Ki a gyorsabb?

Aművésznek készítenie kell egy rajzot úgy, hogy nem láthatja a munkáját. pl.: torta, szülinapos, perec, medve…
Feladat: a lengő kanállal kell a gyufásdobozt, pöckölő mozgással a rajttól a célig eljuttatni...

Ebben a jellegzetesen magyar nyelvi játékban a játékosoknak olyan értelmes mondatokkal kell meghatározni a megadott szót, melyben magánhangzóként kizárólag az e hang, ill. betű használható.

Ebben a jellegzetesen magyar nyelvi játékban a játékosoknak olyan értelmes mondatokkal kell meghatározni a megadott szót, melyben magánhangzóként kizárólag az e hang, ill. betű használható.

Feladat: A játékvezető kezdi a feladatot. „Én elmentem a vásárba és vettem egy csizmát.” A csizma szót nem ejti ki a játékvezető, csak mutatja, hogy felhúzza a két lábára...

A székek felöltöztetése a feladat. Melyik csapat tudja leghamarabb felöltöztetni a széket úgy, hogy minden ruhadarab rákerüljön? A zoknik és a cipők a szék lábaira...

Válasszunk két egyenlő létszámú csapatot. A csapat tagjai üljenek egymás mellé törökülésben a földre, s fogják meg egymás kezét.

A játékvezető kérdéseket tesz fel egyenként a gyerekeknek, akiknek válaszolniuk kell.
A válaszban nem szerepelhet az igen, nem, fekete, fehér szó.

A csapatkapitánynak fel kell fűznie a csapata tagjait a spárgára. A spárga útja: felül a pulóveren be, s alul a pulóveren ki. Rajt jelzésre indul a verseny. Az első csapattag fogja erősen a gombolyag elejét a kezében.

A játékvezető mond egy kategóriát (pl. állatok, gyümölcsök, autómárkák…). Ezután a játékosok körbeadják a vízzel teli pohárkát. Aki megkapja, annak rögtön mondania kell egy szót a megadott kategóriából.

A kézfejünkre helyezett filctollakat fel kell dobni, és ugyanazzal a kézzel elkapni. Először minden játékosnak 1 tollat adjunk, majd akinek megy a feladat, próbálkozhat egyszerre több filctollal is.

Minden gyerek kap öt szem bonbont, mazsolát, vagy diót a ruletthez. Öt széket állítsunk fel körben! Jelöljük meg minden széket más-más színű papírral. Most már csak egy nagy papírlapra van szükségünk, amit osszunk fel öt különböző színű mezőre.

Összekötött lábakkal futva vagy ugrálva a rajtból a célba eljutni.
A játék indítása előtt tisztázzuk, hogy futva vagy ugrálva kell megtenni a kijelölt távolságot.

Felállítunk egy ceruzát a parkettára vagy a padlólapra, konyhakőre. A kezdő játékosnak adunk 20 db üveggolyót. Kimérjük a ceruza és a játékos közti távolságot.
Hason fekve kell gurítani a golyókat a ceruza felé. A cél, hogy mielőbb eldőljön a ceruza.

Ki kell halászni a harisnyából a két pénzérmét minél gyorsabban úgy, hogy a két karunk egyszerre, de egymástól függetlenül „mászik” be a harisnya két lábába, azután ki.

Álljunk, vagy üljünk egymás mellé, félkör alakba. Minden játékosnak legyen egy száma. A játékvezető sétál a gyerekek előtt, s véletlenszerűen kérdezgeti őket.„Hány a meggy?”...

Összekötött lábakkal futva vagy ugrálva a rajtból a célba eljutni.
A játék indítása előtt tisztázzuk, hogy futva vagy ugrálva kell megtenni a kijelölt távolságot.

A 2-3 főből álló csapatok, a megkapott borítékot, rajt jelre kinyitják, s minél rövidebb idő alatt megpróbálják kirakni a képet, s megfejteni, hogy kit vagy mit ábrázol a kép.

Meg kell próbálni követni a szemünkkel a töltött doboz útját, majd ha a tili-toli leállt, tippelnünk kell, melyiket nyissuk ki, melyikben van az ajándék.
Aki kitalálja melyik dobozban van az ajándék, megkaphatja azt. Minél több dobozzal játszunk, és minél gyorsabban rakosgatjuk a dobozokat, annál nehezebb a játék.

A párok egymásnak dobálják a lufikat. Két sikeres fogás után, mindketten egy lépést hátralépnek. A játék folytatódik, egyre messzebbről folyik a dobálás, míg csak ki nem pukkad a lufi.

Kiosztunk minden játékosnak 3-5 db kekszet.
Széken ülve, a homlokunkra kell a kekszekből minél gyorsabban tornyot építeni.

A kekszet a homlokunk, arcunk, orrunk, szájunk mozgatásával juttassuk be a szánkba. Ha a keksz leesik, a homlokunkról indítsuk újra.
Ki tudja megcsinálni? Ki a gyorsabb?

A papírlap tetejére rajzoljunk egy fejet, nyakkal. Majd hajtsuk be a rajzunkat gondosan úgy, hogy csak a nyakból látszódjon ki egy icipici rész, hogy tudjuk, hol kell folytatni a rajzot. Ezután adjuk át a tőlünk jobbra ülő játékos kezébe a papírunkat. Ő folytatja a rajzunkat úgy, hogy nem tudja, mi van letakarva. Tehát mindenki balról kapja a papírt, amire rajzolnia kell. Egy felsőtestet kell rajzolni. Ismét behajtani, továbbadni.

Minden csapatnak választani kell egy ismert verset. Le kell írni a papírra a verset úgy, hogy kérdőszavakkal kell helyettesíteni a versben a szavakat. Amelyik szóra nem ugrik be kérdőszó, azt hagyjuk meg...

A papírlap tetejére írva, válaszoljunk a ki? kérdőszóra feltett kérdésre. Majd hajtsuk be a választ gondosan, úgy hogy ne lássa senki, amit írtunk, s adjuk át a tőlünk jobbra ülő játékos kezébe a papírkánkat. Tehát mindenki balról kapja a papírt, amire írnia kell. Most a behajtott rész alá írva, válaszoljunk a kivel? kérdésre. Ismét hajtsuk be a választ, s adjuk tovább.

A találgató gyerek álljon a lepedő elé, míg a többiek maradjanak a lepedő másik oldalán. Ezután sorban lépjünk a lepedőhöz, és nézzünk a lyukba. Figyeljünk arra, hogy csak a szemünk legyen látható.

A társunk kezében lógó perecet 1 méteres távolágból guggolva vagy négykézláb állva fújással megmozgatni, a „szájunkhoz csalogatni”, majd megenni a cérnáról.

A kijelölt játékos, vagy a játékvezető kitalál egy szót vagy mondatot, amit a mellette ülő gyerek fülébe súg. Csak egyszer szabad elmondani!

Öt teljes fordulatot kell megtenni anélkül, hogy a lufi leesne. Melyik párosnak sikerül?

A játékosok az orrukkal maguk előtt tolva vezessenek végig egy-egy pingponglabdát az akadálypályán. A pálya ne legyen bonyolult, elég, ha megkerülik a szoba másik végén fekvő díszpárnát.

Próbáljunk meg különböző tárgyakat megfogni a lábujjunkkal, mint egy csipesszel, majd olyan magasra emelni őket a levegőbe, hogy kezünkkel megfoghassuk, s a dobozba berakjuk. Kinek melyik tárgyat sikerül felemelni, s a dobozba helyezni?

Írjunk levelet a gyerekeknek! Egy rejtélyes levelet írjunk, úgy hogy a szavakat a mondatban, nem a magyar helyesírási szabályok szerint választjuk el.
A játékosok próbálják megfejteni a levelet!

Minden játékosnak ki kell találnia egy definíciót a kiválasztott szóra, s leírnia. Amikor ezzel mindenki elkészült, egyik játékos összegyűjti a papírkákat, összekeveri, s hangosan felolvassa az összes definíciót, és megkéri a játékosokat, hogy szavazzanak arra, amelyik a legvalószínűbbnek hangzik.

A zene elindítása után, a játékosoknak a kötél alatt kell hátrahajolva vagy hátradőlve átbújniuk, egymás után. Amikor mindenki megpróbálta, lehet egyre lejjebb ereszteni a kötelet...

Ragasszuk össze az ütőfelületet és a fogót. Vagyis ragasszunk a papírtányérok hátuljára egy-egy spatulát. A spatulák negyedét vagy harmadát kenjük meg folyékony- vagy hobbiragasztóval.

Rajt vezényszóra a játékosok tegyék a lufit a térdeik közé, és ugráljanak vele a célvonalig.  A lufinak nem szabad leesnie. Amelyik csapat versenyzői előbb célba érnek, az a csapat győz.

Az adott témában, adott időn belül,(pl.3perc) szavakat kell gyűjteni, melyekben min. egyszer előfordul a kijelölt magánhangzó.

Kössük be egy gyerek szemét kendővel, és adjunk a kezébe egy kis tál lekvárt, majd ültessünk elé egy éhes játékost.
Bíztatásunkra próbálja megetetni a vele szemben álló játékost, akinek nem szabad elmozdulnia.

Játsszuk a memóriát! Aki párt húz, övé a finomság. Befalhatja. Nincs ismétlés a nyerőnek, vagyis nem húzhat újra, aki párt talált!
Természetesen finomságok mellett apróbb ajándékokat is elrejthetünk a tetők alatt.

A játékvezető elvégez egy egyszerű mozdulatot. Pl. a homlokára csap. A mellette lévő gyermek elismétli a látott mozdulatot, s hozzátesz egy új mozdulatot.

Az első szerepelni vágyó játékos húzzon egyet a papírok közül, majd egy perc gondolkodási idő után mutogassa el, a feladványt.

A fürdőruhába öltözött bátor vállalkozóknak rá kell ülni a székre helyezett vízibombára, s azt, leülő mozdulattal kipukkasztani.

Répa retek mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.
Nem minden fajta szarka farka tarka, csak a tarkafajta szarka farka tarka.

Két-két egyformán zörgő dobozt találni.
A játékosok találgathatnak is, hogy mivel vannak megtöltve a dobozok.

Egyforma dobozokra, (pl. gyufaskatulya) vagy csak egyszerűen kartondarabokra ragasszunk fel anyagdarabokat úgy, hogy minden fajtából kettő legyen.
A gyerekek bekötött szemmel keressék meg a párokat.

A torony aljáról felfelé kell léptetnünk a színes poharat úgy, hogy a legfelső poharat mindig a sor aljára tesszük. A kezeinket váltva kell használnunk. Ha a színes pohár újra a torony aljára kerül, akkor teljesítettük a feladatot.

Kiválasztjuk az első „szagoló” játékost, s bekötjük a szemét, hogy ne lásson.  A bekötött szemű játékost egy másik gyermek vezesse végig a szobán úgy, hogy egy finom illatos fánkot „húz”az orra előtt.

Gyűjtsünk össze egy kis táskába illatos, szagos, büdös tárgyakat. Behunyt vagy bekötött szemmel fel kell ismerni a játékos orra alá tartott dolgot.

Próbáljuk meg a szöveget ismét helyesen összerakni!
Adhatjuk minden csapatnak ugyanazt a meserészletet külön-külön borítékban, vagy adhatunk minden csapatnak más mesét.

Egy doboz elejére rajzoljunk egy vicces arcot, majd vágjunk az orránál egy lyukat, úgy, hogy egy gyerek kényelmesen bedughassa rajta az orrát.

Szívószállal egyenként elszállítani a csokibogyóinkat az üres tálkánkba. (felszívjuk a bogyót a szívószál végére, s addig tarjuk „szívva”, míg el nem jutottunk az üres tálkánkhoz.

4-6 fős csoportokat alkotunk. Fiúk és lányok vegyesen legyenek a csoportokban, ha lehet. Szörnyecskét építünk magunkból. A játékvezető határozza meg, hogy hány lába legyen szörnyecskének. Vagyis hány lábbal állhat a földön.

A pár egyik tagja kézen jár, miközben a lábait a partnere a kezében tartja. Amelyik pár elsőnek ér a célba, az nyer...

Az egyik gyerek álljon négykézlábra, és a párja emelje fel a lábát. Tapsra a kezükön járva indulnak el a „talicskagyerekek” a cél felé.
Az a páros győz, amelyik elsőnek ér célba.

A szájunkban lévő spagettire kell felfűzni a penne tésztákat.
Kézzel nem szabad hozzányúlni egyik tésztához sem.
Ki tudja megcsinálni? Ki a gyorsabb?

A játékosok ide-oda futkosnak a vödör és a pohár között, és a szivaccsal hordják a vizet a saját poharukba. Amelyik csapatnak elsőként megtelik a pohara, az nyer.

Rajzoljuk le, a szülinapos gyermeket a papírra, a lábujjaink közé szorított tollal.
Ki a legügyesebb?

Egyikünk mond egy feladatot, ezután megpörgeti a fekvő üveget. Akire az üveg szája mutat, az oldja meg a feladatot. Ha jó a megoldása, ő maga teszi fel a következő kérést, és forgatja meg az üveget.

A gyerekek zenére táncolnak a szobában, s persze köztük van az áldozatát kereső vámpír is. Hopp, egy sikoly! A vámpír lecsapott, vagyis gyengén meghúzta az egyik áldozat fülcimpáját.

a csapatok kapnak egy-egy papírt és íróeszközt. A megadott témában, vagy a megadott szavak felhasználásával verset kell írni.
(Három-négy gyereknél ne legyen több egy csapatban.)

Az egyik játékosnak el kell hagynia a szobát. A bent maradók, megállapodnak abban, hogy ki a vezérmajom, s megbeszélik, hogy a többiek az alattvalók. Az alattvalóknak az a dolguk, hogy majmolják, vagyis utánozzák a vezért. Mire a kiküldött játékos visszajön a szobába, mindegyik majom pl. vadul vakargatja a fejét, majd – a vezérmajmot utánozva – bolhát keres a bal szomszédja hajában, azután ütögeti a pocakját, majd képzeletbeli banánt majszol, azután fejével dörzsölgeti az egyik szomszédja vállát…

A flakont tartó gyermek picit előre hajolva töltse meg a társa poharát, aki ezután a tálkájához szalad, beleönti a vizet, s fut vissza a következő pohár vízért. Ezt addig ismétli, míg el nem fogy a flakonból a víz.

rajt és cél kijelölése, minden gyerek belelép egy-egy zsákba két lábbal, majd felhúzza a zsák szélét olyan magasra, ahogy csak tudja. Két kézzel tartva zsákot, ugrálni kezdünk a célvonal felé. Ki ér előbb a célba?

 
Pin It
email